Miért, rossz a záró-trilógia? -elég egy vessző, hogy máshogy lássunk/értsünk dolgokat.

Az előzmények:
Valamikor a 80-as évek második felében, 7-8-9 évesen kerültem először szembe a Star Wars-szal. Az Új Remény annyira magával tudott ragadni, hogy még aznap beseggeltem a másik két epizódot is. Akkoriban, „gyerekfejjel” még nem jutottak eszembe olyasmik, mint, hogy „ki franc ez a setét alak? meg mi a ’szért van bogrács a fején?”. 7-8-9 évesen a Star Wars inkább úgy hatott, mint egy nagyon egyedi, futurisztikus mese, ami –számomra- egy olyan világot (univerzumot) mutatott be, amilyet korábban nem nagyon láttam. Oké, gyerekfejjel a film egy jelentős részét nem fogtam fel, ahogyan Vader múltját, úgy más dolgokat sem feszegettem gondolati szinten. Volt a sötét pasi, aki gonosz és biztosan sokat bagózott, meg a másik, a csávó, aki a jó, meg a többiek, akik szintén jó, meg aztán jött a csuhás ipse, aki a sötét pasinál is gonoszabb. Az eredeti trilógiát inkább csak később értékeltem igazán, amikor 16-17 évesen újranéztem. Oké, addigra, akkori szemmel már kicsit elavultak voltak a trükkök, az effektek, de még mindig nem lehetett rájuk komolyabb panasz.

Igazán csak az akkor, 1997 megjelent „Star Wars Trilogy Special Edition” volt kiakasztó a maga újravágott szinkronjával, ahol is Han és Greedo párbeszéde valahogy így „hangzott” (Greedo feliratozva):
-…régóta készülök már erre. –felirat
Mire Han frappánsan, az eredeti szinkronból kimetszve:
-Csak belém ne törjön!

Ezúton is gratulálok a szinkront elkészítő „szakembereknek” a remek munkához!

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a VHS-en megjelent változat (A 90-es évek 2. feléből, azt hiszem, 1997-ből), de elvileg a 2004-ben megjelent DVD-verzión már javítva van a baki. Szóval ezek a VHS-ek aranyat érnek.

Ott tartottam, hogy az eredeti SW trilógia lenyűgözött, nagyon bejött, de második megtekintésre, már kevésbé gyerekként előjöttek a korábban említett kérdések. Például, érdekelt volna, hogyan is lett Anakin-ból Vader. Nem sokkal később derült ki, hogy zöld utat kapott, és készül az előzmény trilógia, ami majd „húdenagyonjólesz”. Felejthetetlen az a mondat, amit az egyik lapban írtak akkoriban, miszerint: „Az új trilógia ma ugyanolyan hatást kelt majd, mint az eredeti trilógia tette a maga korában, hiszen rajongók millió mondják, hogy már attól megemelkedik a pulzusuk, ha csak a főcímzenét meghallják.”

Igen, ha ezzel arra céloztak, hogy felba**a a rajongók agyát, akkor stimmel.
(Mondjuk, ez a záró-trilógiára is igaz, de erről később.)

Az előzmény előzménye:
Az eredeti trilógia mindenképpen egy alkotás. Nem szimplán három film, hanem valami, ami a reklámszövegek szerint, „megváltoztatta a mozi-történelmet”. Ez talán túlzás, de tény, hogy letettek valamit az asztalra, ami bizonyos értelemben tényleg a filmtörténelem egyik meghatározó darabja lett. A mai napig olyan követőtáborral rendelkezik, amilyennel nem sok film (frencsájz) büszkélkedhet. Ezzel szemben az előzmény-trilógia sokkal kevésbé kedvelt.

1999-ben az Epizód I. megtekintése nagyon fura volt. Tudtam, hogy ez Star Wars, éreztem, hogy ez SW, de mégsem tűnt annak. A harsányabb, élénkebb, rikítóbb színek valahogy nem keltették azt a hatást, amit kellett volna, és maga a sztori is elég erőltetettnek tűnt. Nekem semmi bajom nem volt Jar-Jar-ral, sőt, kifejezetten kedveltem azt az esetlen kis balfaszt. Felüdülés volt a többi karakter mellett valaki, akiben van némi humor.
Számomra az egyik legfájóbb pontja az volt a filmnek, hogy Liam Neeson képtelen volt felnőni a szerephez. A higgadtságnak is vannak határai, Ő pedig nem úgy alakított, mint egy nyugodt, higgadt Jedi lovag. Inkább emlékeztetett egy olyan paródiára, mint mondjuk… Schwarzenegger Az Utolsó Akcióhősben; körülötte minden robban, hullanak az emberek, fröcsköl a vér, de ő totál nyugodtan vezetget, meg néha lő egyet, mert nem eshet baja, hiszen Ő a főhős. Vagy túl lett tolva a botox, de akkor az egész forgatás alatt, vagy tényleg úgy gondolta, hogy ez a pokerface remek lesz, elvégre, egy Jedi-t játszik, aki nyugodt, mindig kiegyensúlyozott, ésatöbbi.

Összességében nem volt rossz a film, de bennem nem tudta azt a hatást kelteni, hogy „ez igen, ez Star Wars!”

Három évvel később a Klónok Támadása már egy egészen más súlycsoportot képviselt. Nem tudom, hogy eleve az volt a cél, hogy lazán indítanak, aztán megpróbálnak komolyabb, hangsúlyosabb sztori-vezetést elkövetni, vagy a rajongói visszhangra hallgattak e, de a folytatás szerintem sokkal ütősebb lett, mint a Baljós Árnyak. A valamivel sötétebb hangulat közelebb sodorta az eredeti trilógiához, de azért tartott némi lépéstávolságot. A sztori kidolgozottabb lett, már nem úgy tűnt, mintha kapkodva, egy szalvétára írt vázlat alapján forgatták volna le a filmet. De nem csak a történet lett jobb, látványban is sokat javult a helyzet. Oké, ez mondjuk javarészt a két rész között eltelt 3 éves CGI fejlődésnek köszönhető, de akkor is tagadhatatlan, hogy sokat dobott a hangulaton. És igen, erről már ki tudtam jelenteni, hogy „na ez a SW!”.

Bár, szerintem a Klónok Támadása toronymagasan emelkedett a Baljós Árnyak fölé, a rajongók csak kb ugyanannyira (nem) kedvelték.
Ismét három év telt el és megérkezett a Sith-ek Bosszúja, ami már sokkal jobban bejött a nézőknek, de… Szerintem ez inkább csak azért alakult így, mert a filmvégi összecsapás nagyon jól sikerült, és végre, Anakin hamvaiból megszületett Darth Vader.
A hangulat még sötétebb, ami valahol tükrözi Anakin lassú átalakulását. Maga a film a Klónok Támadásánál is kidolgozottabb, mintha csak ekkor éreztek volna rá a készítők, mit is kell csinálniuk.
Tehát a kör részben bezárult, az előzmény-trilógia is megszületett, és sokáig azt gondoltuk, hogy ez így is marad. Hat epizód, melyeik egy teljes kört alkotnak. 2012-ben robbant a hír, hogy Lucas eladta a Star Wars jogokat (pontosabban az egész Lucasfilmet) a Disney-nek, a Disney pedig nem várt sokat, a felvásárlás híre után pár perccel hivatalosan is bejelentették, hogy a saga folytatódik, 2015-ben új Star Wars érkezik, ami nem mellékszál, nem spinoff, nem előzmény, hanem konkrétan a VII. epizód.
(Azért nem sokkal később az is kiderült, hogy a tervek szerint évenkénti váltásban, páratlan években a saga részét képező epizódok érkeznek majd, míg a páros években egy-egy önálló spinoff, amikből eddig csak kettő készült el. De ezekről majd egy másik alkalommal.)

A hosszú bevezető után elértünk a lényeges pontig:
A záró-trilógia:

Én így személy szerint baromira vártam az Ébredő Erő-t. Sokan már megtekintés előtt húzták a szájukat, merhát, „mi ez a faszság, hogy csaj a főszereplő? punci fénykarddal?”. Ja, hát, fura volt elsőre? Nem…
Szerintem kifejezetten kellemes volt a vérfrissítés, újdonságként hatott, hogy nem egy Luke Skywalker utódot dobtak be a mélyvízbe, hanem behoztak egy kvázi, ismeretlen karaktert a semmiből. Hogy Ő éppen csaj? És?

Szerintem az Ébredő Erő volt az a SW-film, ami nem csak átgondoltan lett felépítve, de megfelelően tudta magát eladni a régi rajongók számára, és képes volt esetleg újakat is bevonzani. Egy olyan, fiatalos lendületet adott a franchise-nak, amilyet korábban az előzmény-trilógia nem tudott. A történetvezetős nagyon jól sikerült, a film izgalmas lett, látványos, szerethető, sőt, kifejezetten jól emészthető darab, annak ellenére, hogy megvannak a maga kis bugyuta beütései. És, igen, azok megvannak. A későbbi események miatt visszagondolva részben már érthető, miért, de akkor, ezen események tudása nélkül igen furának hatott, hogy Rey ennyire jól kezeli az Erő-t.
(Egyébként, szerintem Daisy Ridley remek választás volt erre a szerepre. Olvastam, kik jöttek még szóba, de valahogy egyikükkel sem tudtam volna elképzelni a karaktert.)

Bírom J.J. Abrams-et, rohadtul jó rendező (Mission: Impossible-filmhez ne nyúljon többet), a filmen pedig érezhető, hogy szabadkezet kapott. valahol alkotói szabadságnak érzem azt, amit a filmmel művelt, és emiatt nem is csodálom, hogy a bemutató előttii mizéria ellenére mégis nagyobb sikernek örvend, mint azt a legtöbben gondolta volna. Azon felül, hogy fiatalos és lendületes, a filmben megvan a kellő izgalom, némi misztikus beütés, pazar látvány és Q jól sikerült csatajelenetek.

Persze semmi sem tökéletes, így ezek mellett megvannak a maga gyengeségei is, mint mondjuk az ismétlés. Megint előjön a „ezt valahol már láttam” érzés.
Megint egy hom… Hehe, nem húztok be.
Megint egy elsivatagosodott bolygó, megint egy ifjonc, akiben ott van a Erő, csak most nem Luke, hanem Rey, megint jön egy bográcsfejű sötét gonosz, csak most nem Darth Vader, hanem Kylo Ren, ésatöbbi. Kicsit olyan érzés, mintha csak átnevezések (még jó, hogy a Millennium Falcon-ból nem lett Alumínium Flakon -bocs, szar poén volt) történtek volna, és hol kicsit tuningolva, hol butítva, de majdnem ugyanazt a sztorit szeretnék eladni. ha viszont ettől el tudunk vonatkoztatni, akkor szerintem minden idők egyik legjobb Star Wars-filmjét kapjuk.

A (nem MÁV-os) menetrendnek megfelelően két évvel később mozikba került a VIII. epizód, Az Utolsó Jedik címmel. Jött, látott, és nem győztek volna elnézést kérni miatta, ha lett volna bennük annyi.
Kitérő:
Egyszer majd elmondom hosszabban a véleményemet a Disney által prezentált Marvel-filmekről, de most csak annyit, hogy azon filmek felemás felhozatalának az egyik oka, hogy a Disney képtelen logikusan rendezőt választani.

Az Utolsó Jedik rendezői székét Rian Johnson foglalhatta el, akit nem tartok rossz rendezőnek. Az az ember, aki olyan filmeket rakott le az asztalra, mint a Looper, a Beépülve, vagy az egyik személyes kedvencem, a Tőrbe Ejtve, az nem lehet rossz rendező Csak Q módon nem mindegy, milyen műfajba akarják beerőltetni, vagy, hogy ő mibe akarja magát be erőltetni. Rian Johnson a viszonylag lassú, de annál mélyebben kidolgozott filmekben brillírozik, ami alapjában véve nem gond, viszont egy túl lassú Star Wars nem feltétlenül nyerő ötlet. Egy kidolgozott, de végtelenül vontatott, unalmas filmet kaptunk, aminek ugyan megvannak a maga nagy-, és jó pillanatai, de a „nagyegészet” tekintve inkább csak a negatívumok maradtak meg bennem. A legrosszabb, hogy míg Abrams úgy nyúlt a franchise -hoz, hogy érezhetően tisztelettel viszonyult a Star Wars-hoz, addig Johnson itt-ott a földbe döngölte azt. Az olyan taplóra sikerült jelenetek, mint amikor Luke maga mögé hajítja Vader fénykardját, vagy egyáltalán, maga Luke, a személyiség, amit most ráerőltettek, már zavaróak. Minden bizonnyal humorosnak érezték ezeket a jeleneteket –gondolom-, mégsem sikerült ezt a hatást elérniük.
A kidolgozottságra senki nem mondhat rosszat, mert alapjában véve a filmnek megvan a maga logikája. Én inkább abban látom a gondot, hogy a majdnem 150 perces játékidő –stáblista nélkül- úgy került kitöltésre, mintha bizonyos részek csak azért kerültek volna bele, hogy legyen valami átvezetés, vagy, ami növeli a játékidőt.

Az Ébredő Erővel ellentétben, itt már nem azt éreztem, hogy remekül elkapták a fonalat, hanem azt, hogy egy olyan útra terelték a szériát, aminek a végén van egy mély szakadék, és lassítás helyett inkább gyorsítanak, persze nem direkt, szimplán csak bíznak abban, amit elképzeltek, akkor is, ha egyébként lehet, hogy tudják, hogy nem így kellett volna csinálniuk. –ej, öcsém, de szép volt ez a mondat.
Merem állítani, hogy Az Utolsó Jedik lett a második (harmadik) leggyengébb Star Wars-film, amit valaha leforgattak. És igen, ahogy említettem (vagy csak akartam), megvannak a maga nagy-, és jó pillanatai, de a film egészén ez nem segít.

A kevésbé sikeres etap után a Disney meghozta a döntést: Visszahívták J.J. Abrams-et, hogy vezényelje le a záró-trilógia utolsó darabját. Tulajdonképpen ez egy logikus és ésszerűnek tűnő döntés, hiszen Abrams mégiscsak összehozta Az ébredő Erőt, ami még a legelvakultabb rajongók körében is sikeresnek bizonyult, éppen ezért szinte már a zsebünkben éreztünk egy újabb ütős, mindent lezáró SW-filmet. A kérdés, amit egyébként Reddittől kezdve a Facebookon át egészen a Twitterig több helyen is átbeszéltek: Mi lesz a folytatás? Abrams megpróbálja kijavítani azokat a „hibákat”, amiket Rian Johnson elkövetett,, esetleg valami olyan megoldással élnek, ami ezeket megtartva gördíti tovább a sztorit?

Abrams jelenléte miatt nagy reményeket fűztem a Skywalker Korához, ami viszont nem volt világos, hogy Abrams jelen esetben nem rendező, hanem statiszta. A filmen érezhető, hogy nem kapott szabadkezet, sőt, mintha direkt falak közé lett volna szorítva. –legalábbis ilyen érzést keltett a film. A Disney ezúttal nem egy igai SW-mozit akart, hanem tűzoltást, valamit, ami Az Utolsó Jedik által keltett lángokat visszaszorítja. Az a töketlen hozzáállás, amit tanúsítottak, odáig vezetett, hogy a IX. epizód, ami a teljes saga-t lezárta, egy abszolút középszerű, átlagos (SW-szemmel átlag alatti), végtelenül elnagyolt család film lett. A Star Wars minden idők egy legmonumentálisabb mozi-szériája, és valóban olyan és akkora rajongótáborral büszkélkedhet, amilyet… talán egyetlen film sem tudhat magáénak.
Sokan, sok helyen leírták már, mi volt az egyik legnagyobb baj ezzel a filmmel, de a Disney értetlenül állnak és vakarják a tök fejüket, és valóban nem fogják fel, mit vártak az emberek.
Pedig nem túl bonyolult:

Szerintem, ha egy ilyen monumentális mozi-szériát lezárnak, akkor egy olyan „utolsó részt” kell összerakniuk, ami nem egyszerűen csak kiegészíti/lezárja a történetet, nem elég,ha magyarázatot/válaszokat kapunk bizonyos kérdésekre. A befejezésnek olyannak kell lennie, hogy annak láttán az nézőkben felpörögjön az adrenalin és a film végeztével úgy hagyják el a mozit, mintha éppen Ők maguk küzdöttek volna a végsőkig.

A Skywalker Kora legnagyobb meglepetését sajnos már a trailerek alatt lelőtték; Palpatine visszatérését így kevésbé éreztem erőteljesnek, mint amilyen a korai spoilerek nélkül lehetett volna. És itt rögtön bele is botlunk abba, ami miatt én erőtlennek éreztem a filmet.
A Mission: Impossible 2 óta tudjuk, hogy a hőst az teszi hőssé, ha megvan a megfelelő ellenfele. Az Ébredő Erő talán pont ezért volt annyira jó, mert Rey és Kylo között volt egy kvázi, egyensúly, ami megfelelő volt a hős-antihős viszonyhoz. Az Utolsó Jedik-re ez a viszony némileg megváltozott, a Skywalker Korára pedig teljesen átalakult. Alapjában véve nem volna gond azzal, hogy vittek bele némi romantikát, az viszont erősen visszavetette a dolgokat, hogy így tulajdonképpen „gonosz” nélkül maradt a film. Mert valljuk be, az, hogy a túlérett, félig rohadt Palparine villámokat szór, nem egy komoly jelenet. Pedig Ő lehetett volna a kulcs egy igazi, nagy, komoly végső összecsapáshoz.
Miért? Könyörgöm: STAR WARS!

Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki egy Star Wars-lezárástól elvárt volna egy igen látványos, oda’szó, epic fénykard-párbajt. Amit kaptunk, azt nem is nagyon tudom körbeírni. Palpatine beszél, megvilágosítja az elménket, villámokat szór, fitogtatja az erejét, és nagyjából ebben merül ki a „nagy, végső összecsapás”. Oké, valamivel felettük van csata is, de az egy másik kérdés; ott nincs fénykard, nincs Erő. Palpatine minden egy Kylo-ra tett fel, pedig sokkal ütősebb lett volna, ha kiderül, hogy van egy komolyabb, felkészültebb tanítványa, aki (ha már a két ifjonc összebarizott) megfelelő ellenfél lehetett volna a Rey-Ben párosnak. Akkor talán kaptunk volna egy igazán teljes, látványos párbajt, de sajnos ez kihagyott ziccer maradt.

Nem tudom eldönteni, hogy mi volt a Disney szándéka ezzel a filmmel. Valahogy nem érzem azt, hogy ez a Star Wars közönségének készült. Viszont ezek után kíváncsi vagyok, mit hoznak össze Rian Johnson önálló trilógiájában –ha elkészül-, és így magamban azért elgondolkodtam azon is, ha egyszer úgy döntenének, hogy Rey történetét folytatnák, azt vajon milyen módon tennék? Abban egészen biztos vagyok, hogy a Star Wars valamilyen formában folytatódik a mozivásznon is, de jelenleg nem tudom elképzelni, hogyan.

Szerintetek?