Utolsó kommentek:

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.08.27. 17:00:09

@H.Gabe: Én is úgy tippelek, hogy Lucasnak csak nagy vonalakban lehetett terve a Trilógián kívüli részekről. Úgy rémlik, hogy még a Baljós árnyak elkezdése előtt Lucas elég kelletlen volt a folytatás kapcsán, nem volt elég kedve belevágni, ez azt is jelzi, hogy nem volt kész filmterv. A rajongók türelmetlensége volt az, ami a stúdiót arra kényszeríthette, hogy fogjanak hozzá. Elég sokat is kellett várni rá, hiszen 83-ban megvolt a Jedi, az első rész pedig csak 99-ben került moziba, ez marha hosszú szünet ahhoz képest, hogy a Csillagok háborújából még A Birodalom visszavág előtt Új remény lett, 4. epizód. Lehet, hogy Lucasnak elég pénze volt a folytatások nélkül is. Szerintem még a Galaktika magazin filmhírei között is olvashattam olyat, hogy a hívek nagyon noszogatják már a Mestert, hogy fogja meg újra az eke szarvát, váltsa be a régi ígéretét.

Igazán érdekes lehetne tudni valami valóságosat arról, hogy a Lucasfilm hogyan adhatta el magát a Disneynek, tokkal-vonóval. Azt az érzést kelti, hogy Lucas a 7. résszel már nem akart szenvedni, ez egybevág azzal, amit te mondasz.

Hát, tervben van, ugye, egy negyedik trilógia - igazodva a korszellemhez, mert ma minden könyvet is rögtön trilógiaként indítanak, broáf -, még senki nem tud róla semmit, még kiderülhet, hogy folytatják a rendetlenül lezárt 9. részt, valahogy. A hosszú élet titka lehet, hogy az ember még mindenképpen meg akarja tudni, mik Lucas és a Disney valódi szándékai az aranyszőrű tehenkével.

@Kyria: Szerintem leginkább ijesztő, amit mutattál. :-)) Azt érzékelteti, hogy kiszabadult a palackból egy egyre nagyobb szellem, és igába hajtja a világot. Lesz ennek vége valaha? Vagy most már a filmipar örök része marad a Star Wars név, amíg a civilizációnk el nem bukik?

Bejegyzés: Star Wars záró-trilógia - Miért rossz a záró-trilógia?

H.Gabe 2021.08.27. 10:49:07

@Androsz:

Az az igazság, hogy a blog megírásakor kutakodnom kellett, mert volt pár homályos folt a sztoriban, amik közül néhányat még most sem értek.

Az rendben volt, hogy Lucas szeretné elkészíteni az előzményeket, mert a 70-es években nemet mondtak rá, ugyanis a "befektetők" szerint az első epizód inkább egy politikai krimi, mintsem Star Wars.
Azt viszont nem értek:
Valóban, többször is lenyilatkozta, hogy szeretné "befejezni", a teljes történetet, amit a 9. résszel zárna le. Nekem ezzel csak annyi a gondom, hogy a Sith-ek Bosszúja bemutója után egy interjúban megkérdezték, hogyan tovább, amire az válaszolta, hogy talán belevág a 7. rész szkriptjének megírásába, mert ötlete már van hozzá.

Eszerint, hiába voltak terek, ha eleve nem is létezett a harmadik trilógia semmilyen formában sem. Sőt. kis guglizás után kiderül, hogy Lucas nevéhez "csak" 6 olyan regény köthető, amik a saga részeit képezik, ez pedig az a 6 epizód, amit meg is filmesítettek.
Ezért is mertem azt írni, hogy a 9 epizód sosem volt "hiteles" vagy kőbevésett, mert a jelek szerint 2005 előtt Lucasnak maximum ötletei voltak hozzá -a fenti mondat alapján-, de semmi kézzelfogható. Viszont, a magam részéről merem állítani, hogy ez egy olyan franchise, amit, ha jól kezelnek, tisztelettel bánnak vele és figyelnek a rajongókra, akkor sokkal több is van benne, mint 9, vagy 12 epizód.
Mondom ezt annak ellenére, hogy még mindig fejvakarva tekintek a 9. epizód befejezésére. :)

Bejegyzés: Star Wars záró-trilógia - Miért rossz a záró-trilógia?

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.08.26. 22:34:39

@H.Gabe: "Valójában, az, hogy 9 epizódról van szó, sosem lett hitelesítve"

Nem tudom, hogy az elmúlt tíz évben mit írtak és mondtak erről a dologról, de ahogy @Kyria: is megerősített benne - én is tinédzser voltam a Csillagok háborúja bemutatásakor -, amikor már kialakult a terv, hogy a film trilógiává fog kiegészülni, annak a híre is elterjedt, hogy lesz három előzmény-rész is, 20-30 évvel korábbról, és három folytatás, ugyanennyivel későbbről. Lehet, hogy ennek a tervnek a híre később elhalványult, de én élénken emlékszem rá, és amikor a kilencedik részt bemutatták, természetesnek vettem, hogy elérkeztünk a végéhez. Maga a film valóban nem úgy ért véget, mint ahogy azt egy saga ünnepélyes lezárásaként elképzelném, de sorra elbúcsúztunk a Trilógia főszereplőitől, ezt a befejezés jelének tartottam.

De igazatok lehet abban, hogy a Disney ezt gondolhatja még másképp is. Van az a pénz, valóban. Az biztos, hogy ezt az aranyszőrű tehénkét még fejni fogják egy ideig, hihetetlen pénzeket keresnek a márkanévvel is. Ha megézzük Lucas írói szereplését az IMDb-n, 12 készülőben vagy tervben lévő film van felsorolva, szóval a fejés lendületben van. Nem tudom, hogy a filmtörténetben mihez lehetne hasonlítható ez a monumentális franchise, legfeljebb egy másik mostani franchise-hoz, régebben ilyesmit filmekkel talán sosem csináltak. Persze, láttam én is az 1968-as Majmok bolygójának két ócska folytatását is videón, meg találkoztam már "Megacápa vs Gigakrokodil" típusú moslékok hírével is elégszer, de ezek mind kispályások a Star Wars ipari kiaknázásához képest.

Várunk. Úgysem tudnánk elugrani sem a folytatások híre elől. Én már biztosan nem érem meg, hogy a márkanevet végleg nyugdíjba küldjék.

Bejegyzés: Star Wars záró-trilógia - Miért rossz a záró-trilógia?

Kyria 2021.08.26. 17:32:26

@Androsz: ...kétségkívül igazad van, hogy a jó öreg Lucas is 9 részröl beszélt (én is vagyok olyan öreg, hogy emlékezzek rá). A Zsivány egyes vs. Solo filmnél nekem utóbbi összehasonlíthatatlanul jobban tetszett, sőt, nekem frissebbnek is tűnt, azon igazán jól szórakoztam. A lány történetére pedig igazán kíváncsi lennék, ott érdekes felütések jelentek meg. Anakin? Először is gyönyörű arca volt, rendkívül arányos alkattal és még csak rosszul sem játszott. A "későbbi" Darth Vader viszont telitalálat volt, ezt valóban - azt gondolom - senki sem vitatja. A regényeket nem ismerem annyira, egyetlen "hivatalos"-nak mondott folytatást olvastam, de pocsék volt.

Bejegyzés: Star Wars záró-trilógia - Miért rossz a záró-trilógia?

Kyria 2021.08.26. 17:22:55

@Androsz: Pedig, attól tartok, lesz az a pénz...bár abban kétségk

Bejegyzés: Star Wars záró-trilógia - Miért rossz a záró-trilógia?

H.Gabe 2021.08.26. 16:21:53

@Androsz:

"negyven éve tudjuk, hogy az utolsó"
Valójában, az, hogy 9 epizódról van szó, sosem lett "hitelesítve", hiszen, ha belegondolunk, elég sok regényről jelentették ki, hogy ez/ezek az igazi folytatás(ok).
Ha logikusan nézném, akkor a birodalom örökösei-t nevezném igazi f7. epizódnak, ami egyben azt is jelentené, hogy nem 9, hanem 12 részes a saga, de vannak, aki szerint ezen a szálon elindulva 14 epizóddal kell számolni.

De az is tény, hogy a Disney kezében ott van a lehetőség, és úgy csűrik-csavarják akár még 30 részen keresztül, ahogyan csak akarják.
Lásd: Rey, aki a regényekben eredetileg Han lánya volt, vagy Ben, aki viszont Luke fia; A két karakter eredeti történetét kicsit átírták és voila, lett egy trilógia, amiben Ők a hőfősök.
Szóval én kinézem belőlük, hogy a Rian Johnson keze alatt készülő új trilógia is inkább folytatás lesz, semmint önálló epizódok.
(Okké, állítólag ez egy "Skywalker-mentes" trilógia lesz és az ifjú Jedik-re koncentrál majd, de én ebben így nem nagyon hiszek. ^^ )

Ha azon is spekulálunk kicsit, mit kezdhetne a Disney a mellékszálakkal, független regényekkel, stb, akkor itt kicsit muszáj lelomboznom a kedélyeket:
A Disney kezébe "csak" a Lucas-birodalom került, így sajnos szinte esélytelen, hogy a független regények, spinoffok és egyebek valaha is vászonra kerüljenek. Ráadásul, ahogy nézem, a Solo bukása után nem nagyon akarják erőltetni a különálló filmeket, pedig, kövezzetek meg, nekem az is tetszett. Laza kis hülyeség volt SW-köntösben. :)

Bejegyzés: Star Wars záró-trilógia - Miért rossz a záró-trilógia?

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.08.26. 15:48:55

@Kyria: "Hogy lehetne folytatni? Ha Disney-ék tanulnak az eddigiekből, van remény...de ahhoz teljesen le kell térniük az eddigi útról."

Folytatni? Hiszen vége van, befejeződött. Elkészült a kilencedik rész, amelyről negyven éve tudjuk, hogy az utolsó. Ha a Disney ezek után elő mer állni egy folytatással, azzal megsérti a kánont. Tudom, képesek lehetnek rá, de én reménykedem valami ésszerűségben. Csináljanak más történeteket, ha akarnak, a Zsivány Egyes jó lett, bár a Solo-t már el is felejtettem, a rajzfilmmel a hívek egy részét megfogták, arról a Mandalorianról nem tudom, mennyit ér. Az oldalregények annyi figurát és helyszínt szültek, hogy a Disney száz évig filmezgethet azok alapján. Azt külön várom - azért nem nagyon -, hogy a kisfiúból, aki az Erővel rántotta magához a seprűt, mikor lesz önálló film. :-]

"Hayden Christensen [...] szerintem meg teljesen tökéletes Anakin volt."

Ez valószínűleg attól is függ, hogy ki mit várt ettől a figurától. Amikor meghasonlott attól, hogy lemészárolta a sivatagi rablókat, akik az anyját fogva tartották, az mellette szólt. A Palpatine hatása alatt történt változásokat elsőre szintén elég jónak éreztem. Akik elégedetlenek vele - egy kissé én is -, azok inkább csak a későbbi Vaderrel való összevetésben találják erőtlennek. De most már mindegy, a film elkészült, lassan a nézők is lenyugszanak, a több milliárd filmesztéta új téma után néz. :)

Bejegyzés: Star Wars záró-trilógia - Miért rossz a záró-trilógia?

Kyria 2021.08.26. 09:49:50

Ellentétben a blog írójával, nekem mindhárom trilógiában a középső rész tetszett a legjobban, az elsők mindahányszor unalmasnak tűntek. A legutolsó rész lezárása egy tragédia volt, nem hiszem, hogy van olyan épeszű ember, aki egy sivatagba vágyik párakertésznek (vagy akárminek). A női főhőssel még nem lett volna bajom, a szereplőválasztás is jól sikerült, de a történetek egyértelműen az eredeti trilógia másolatai, ezt csak a vak nem látta. Kylo Ren pedig...hát, na ne már...mint egy durcás jóllakott óvodás. Annak idején mindenki ekézte Hayden Christensen-t, úgyhogy lehet, hogy az egész Univerzumban csak nekem tetszett, de szerintem meg teljesen tökéletes Anakin volt. Hogy lehetne folytatni? Ha Disney-ék tanulnak az eddigiekből, van remény...de ahhoz teljesen le kell térniük az eddigi útról.

Bejegyzés: Star Wars záró-trilógia - Miért rossz a záró-trilógia?

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.08.24. 20:06:38

@H.Gabe: " korábban Han és Leia romantikájában is inkább a humor volt a sava-borsa a helyzetnek. :)"

Évek alatt rengeteg kis werkfilmet láttam már a SW filmekről. Az egyikben van egy picike jelenet, a forgatási szünetben Carrie Fisher játékosan odakacsint talán Harrison Fordra, és kacéran "teszi-veszi magát". Annyira édes volt, sugárzott belőle, hogy Organa szenátor, a harcos Leia, a későbbi tábornok mögött rejtőzik egy bűbájos kis nőci. Csak a szerepe szerint nem ennek kellett látszódnia. Bár a maga idejében a jégbolygón elcuppant A Csók, a romantika híveinek kedvéért. :-))

"»punci fénykarddal?«
Mentségemre: ezt nem én írtam. :)"

Igen, tudom. :-D Csak a kiemeléssel eltüntettem a nyomát. Amit a férfi hős követelőiről írtál, az azért furcsa, mert az emancipáció aktivistái évtizedek óta küzdenek, de úgy látszik, erőltetéssel csak nem tudják megváltoztatni a világot. Mondom, én kissé szexista vagyok, nekem mégsem bökte a szememet a csajszi fénykarddal, nekem is csak az volt a gondom, hogy mit akar ez az amatőr azzal az önveszélyes fegyverrel. Megjegyzem, elképzelhető, hogy engem csak sikerült éppen eltalálniuk Rey megjelenésével, a morgók viszont valami acélosabb csajszival lettek volna megnyerhetőbbek, ismerjük a sémát, tűsarkúban köríves rúgás, ledöntve egyszerre három marconát. Mindig csodálom, hogy nem akad ki a műszer azoknál, akik izgatottan nézik, ahogy egy nő a törékeny kis öklével mázsás pofonokat oszt, pedig a valóságban nagyon nem úgy van az. A csont erejét nem lehet akaraterővel kipótolni.

Végül is a verekedős, maszkulin női főhős már annyira sematikus kellék, hogy csodálom, hogy még mindig sokan reklamálják a férfi főhőst egy mesefilmben. Láthatóan van, ami nem változott.

"én filmek mellett a könyveket is olvastam, amikben Anakin gyakrabban van megemlítve"

Ezek, gondolom, az oldalági ráadástörténetek könyvei. Mert a Trilógia könyveiben nem emlékszem ilyenre. A többi könyvet pedig én kihagytam, akár jól tettem ezt, akár nem. De nem helytelenítettem a kíváncsiságodat a figura előtörténete iránt, csak nekem más a tapasztalatom az én kortársaimról, úgy tizenöt évvel öregebbekről.

Bejegyzés: Star Wars záró-trilógia - Miért rossz a záró-trilógia?

H.Gabe 2021.08.24. 18:28:43

@Androsz:

"punci fénykarddal?"

Mentségemre: ezt nem én írtam. :)
Valahol facebookon olvastam egy hosszabb posztot, amiben szinte követelte az író, hogy gondolják újra, mert egy ilyen filmbe, történetbe köztelező egy karakteres férfi, aki hősként jelenhet meg. A legkellemetlenebb, hogy ezen posztnak sokkal több helyesője volt, mint ellenzője.
Ahogy írtam is, nekem bejött az új karakter és kifejezetten tetszik, hogy meglépték a "nem-váltást".

Be kell vallanom, hogy én filmek mellett a könyveket is olvastam, amikben Anakin gyakrabban van megemlítve -legalábbis a filmekhez lépest-, így megeshet, hogy ez is bejátszott a kíváncsiságomba. :)

Abban teljesen igazad van, hogy a II. epizód történetét és/vagy annak mondanivalóját nehéz volna felvázolni. Az egy olyan film, amit "nézve lehet felvázolni", de igaz, a romantikus szál nem igazán működött. Bár a magam részéről elnézem, mert korábban Han és Leia romantikájában is inkább a humor volt a sava-borsa a helyzetnek. :)
Nekem inkább azért tetszett annyira, mert -szerintem- sokkal jobban kihozta a Star Wars-hangulatot, mint a Baljós Árnyak.

Bejegyzés: Star Wars záró-trilógia - Miért rossz a záró-trilógia?

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.08.24. 17:56:27

"punci fénykarddal?"

Érdekes. Én mérsékelten szexistának gondolom magamat, de bennem ez a kérdés mégsem merült fel. Talán azért nem, mert ez a Rey nem csak egy punci fénykarddal, hanem egy nagyon erős, meggyőző, megragadó karakter. És annak ellenére, hogy tulajdonképpen nagyon szép lány, nem csak egy punci. Ha valami látványos díszmucust kerítettek volna műkörmökkel és feszesen dekoltált bőrszerkóval, az nagyon béna lett volna, természetesen, Daisy Ridley viszont már elsőre nagyon ütőset hozott. Emlékezzünk vissza, az Új reményben Luke csak egy esetlenkedő parasztgyerek, de Leia is csak A Jedi visszatérben lett cool istennő. A kis Anakin érdektelen maradt. Kylo Ren az Ébredő erőben csak egy hisztis legény, igaz, később viszont azt juttatta eszembe, hogy de jó Anakint csinálhattak volna belőle, ha húsz évvel korábban lennénk. De Reyt végig élveztem.

"Például, érdekelt volna, hogyan is lett Anakin-ból Vader."

Ez is érdekes. Nekem ez sem jutott eszembe. Ez valami generációs különbség, régen, az én fiatalkoromban nem volt általános szokás az előzményeken agyalni. A Trilógiában nincs Anakin, csak beszélnek róla, nem is sokat, de van Vader, aki erős, gonosz és engedelmes, majd a hatodik részben betölti szerepküldetését, és egy picit kétséges módon előbújik belőle az érző apa. De még ettől sem változott vissza Anakinná, csak Vader megjavult. Soha nem hallottam senkit arról tanakodni, hogy vajon milyen volt Vader, amikor Obi-wan tanítványa volt. Ő volt a Sötétség Lovagja, és kész. Régen talán jobban elfogadtuk a kiosztott szerepeket, és nem akartunk változtatni az elénk tárt történeten.

Jó volt ez a terjedelmes elemzés. És a nyolcadik résszel nem voltam annyira elégedetlen, pedig van benne egy elég hosszú vakvágány, vannak porgok, van Rose, van a béna dezertőr, van Csodatévő Szent Leia, lenne okom neheztelni. Valami megmentette bennem ezt az epizódot, úgy látszik. Például az elég erősre sikerült látványosságok, talán. Viszont a második résznek a sztoriját húsz év után sem tudom elmondani, pedig te nagyon dicséred. A szerelmi szál valahogy az istennek sem akart érezhetővé is válni, pedig Padmét gyönyörűen dekorálták, a legjobban erre emlékszem belőle, meg sok részletre, amelyek kicsit mintha túlburjánzottak volna egy film keretein, de persze ez csak egyetlen magánvélemény.

Remélem, jön még ide pár kommentelő, bőven adtál vitaalapot.

Bejegyzés: Star Wars záró-trilógia - Miért rossz a záró-trilógia?

H.Gabe 2021.08.23. 14:15:19

@Dan da Man:

Köszönöm, hogy elolvastad és azt is, hogy megosztottad a véleményed.
Nagyra értékelem. :)

Mindenképpen az a célom, hogy úgy fogalmazzam meg és írjam le a bejegyzéseimet, ahogy, mint néző látom, gondolom. A nagyban rá-, és kiható körülményeket a legtöbb néző nem igazán elemzi, nem is néz utána, hanem megtekinti a filmet, esetleg olvas cikkeket és ezek alapján alkot meg valamilyen véleményt. Én is erre törekszem, mert komolyabb, "esztéta" elemzésekkel sok helyen lehet találkozni. -hogy ezek mennyire reálisak, arról lehetne vitázni, hisz -ahogy céloztál is- egyikünk sem volt jelen az események lezajlásakor, nem tudhatjuk, hogy a Warner ténylegesen mit tett, vagy mit nem, így mindenképpen csak kívülállóként tudunk nyilatkozni, akár amatőr, akár profi módon tesszük azt. Én igyekszem néző és hírolvasó szemszögből írom le a véleményemet, élményeimet. :)

A magam részéről még mindig tartom, hogy Whedon nyakig benne van a bukásban. A Bosszúállók nem ilyen körülmények között született meg -elvileg-, és ott ugye a Warner-re sem lehet fogni, mégis ugyanazokat a gyenge pontokat vélem felfedezni az Igazság Ligája esetében is. Ezért is vontam bele a blogba a Busszúállókat. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy kisemberként nem látunk a kulisszák mögé. Gyanítom, hogy érdekesen változnának a megítélések, vélemények. :)

Ezt a blogot eredetileg Facebook-on írtam, nem sokkal a Snyde Cut megjelenése után. Pár nappal ezelőtt ismét -ezúttal egy lendülettel- megnéztem mindkét filmet , és be kell vallanom, ha most írnám a blogot, sokban eltérne a már létező verziótól.
Talán meg is írom, már csak azért is, hogy ellent mondjak önmagamnak. :)

Bejegyzés: Zack Snyder: Az igazság Ligája - akkor és most

Dan da Man 2021.08.23. 08:24:29

Azért a körülmények nem elhanyagolhatók.
Whedon-t berántották egy félkész filmbe, azzal, hogy formálja a képére (de legalábbis legyen kevésbé komor). Költségvetés nagyjából adott, premierdátum kőbevésve, mozfilm nem lehet hosszabb 2 és fél óránál (mert úgy lehet gazdaságosan sokszor játszani egy nap a multiplexben).
Ehhez képest Snyder elköltött MÉG 70 millió dollárt, azt csinált, amit akart (és eleve elképzelt), és post festa dolgozott - azaz látta, hogy mi az, ami a közönségnek nagyon fájt.

Az ensemble-movie mesélését illető gondolataidat sajnos leginkább fanyalgásként tudom aposztrofálni. Ennyi erővel a Black Hawk Down-t is lehetne savazni. Vagy a Saving Private Ryan-t. Nehéz műfaj, mindenkinek van egy módszere hozzá, nem mindenkié azonos - de legitim. Ez egy szubjektív vélemény, amit megfogalmazol, nem valódi (szakmai, dramaturgiai) probléma, amihez maximálisan jogod van, de ettől még nem válik "igazzá". (Tudom, nem is ez volt a cél, mert a cikk - sok egyéb bloggal ellentétben - nem próbál végső igazságokat megfogalmazni, és ez dícséretes.)

Amit írtam, inkább azért írtam, mert ez teszi teljessé a perspektívádat. Hollywood működése nem az alkotóknak (és sokszor nem is a filmeknek) kedvez. A "körülményekhez képest legjobbat" lehet csak legyártani - és ezt millió apró tényező befolyásolja, de leginkább a gyártó stúdió akarata (mennyit hajlandóak belefektetni, mennyire adnak szabad kezet az alkotónak, mennyire szaladnak meg az egok a munka befolyásolásában).
A Marvel némileg alkotóbarátabb. A Warner a nagy belepofázások (és okoskodások) mestere - és ezzel sorra buktatja meg a franchise-ait. Manapság kezdik felismerni, hogy mit is kéne csinálni (lásd Suicide Squad), hogy a közönség is látni akarja az adott filmet.

De a stúdió a központi tényező, és nem az alkotó. Sajnos.

Aztán, hogy ezen belül mennyi róható fel utóbbinak az Általad sérelmezettekből - hát, erre soha nem fogunk választ kapni.
De azért jó, hogy gondolkozol, és van véleményed - csak fontos, hogy az objektív körülményeket is körülírd, mert így lesz teljes a kép...

Bejegyzés: Zack Snyder: Az igazság Ligája - akkor és most
süti beállítások módosítása